Ezen szolgáltatásunk keretein belül a sportoló és családja egy konzultáción vesz részt, ahol személyes preferenciáknak megfelelően tanácsokkal látjuk el a labdarúgót, rámutatva a lehetséges fejlődési területekre.
A konzultáció magába foglal:
A labdarúgás nem más, mint számos technikai elem, mozdul at sorozata, melyet a labdarúgóknak legalább ezerszer kell megismételni ahhoz, hogy később tökél etesen végrehajtsák játék közben. A pályán nyújtott teljesítmény alapj a a technikai tudás, melynek elő-feltétele a folyamatos gyakorlás. Nem véletlen, hogy már egészen kicsi korban elkezdik az utánpótlás játékosok technikai képzését, először játékos formában, majd később koruknak megfelelően egyre szigorúbb szakmai elvárások mentén. Szám unkra a legfontosabb, hogy hozzá segítsük a gyermekeket, jövőbeni futballistákat a sporttal kapcsolatos céljaik eléréséhez.
Mit nyújtunk az egyéni edzések során?:
Sport marketing menedzsment tevékenységünk legfőbb célja, hogy üzleti mederbe tereljük a sport és marketingkommunikáció világát, s az együttműködés során minden résztvevő számára win-win helyzetet teremtsünk. Céljainkat mindenkor alárendeljük annak az általános elvárásnak, hogy megkönnyítsük sportolók, sportszervezetek, szakszövetségek, a labdarúgás sportág minden résztvevőjének életét.
Egyrészt képviseljük az egyesületeket, játékosokat, sportszervezeteket abban, hogy nagyobb teret kapjanak a hazai online és offline média felületeken, sportrendezvényeken, segítjük személyes márkájuk építését.
Továbbá vállalati ügyfeleinknek teljeskörű megjelenési lehetőségeket kínálunk a sport minden területén. Kiterjedt kapcsolat rendszerünknek köszönhetően a sportszakma nagyobb figyelmet kaphat, fókuszba kerül a sportolói eredményesség, élményt nyújt a sport iránt rajongók népes seregének, márka erősítő, és eredmény növelő hatással lehet a szponzor-partner cégek számára.
Szolgáltatásaink:
Számunkra nagyon fontos, hogy a gyermekek, fiatalok mindamellett, hogy megtalálják egyéni céljaikat, megkedveljék a sportot, a folyamatos testmozgást, ezzel is elősegítve egészségük megóvását!
Partnereinknek köszönhetően edző- , és nyári táboraink kiváló környezetben, és ideális feltételek mellett valósíthatóak meg. Teljes-körűen vállaljuk a tábor szervezését, előkészületeinek koordinálását, továbbá segítjük a program lebonyolítását is, támogatva a szakmai munka gördülékenységét, s azt, hogy a tábor résztvevői az ott tartózkodás alatt csak és kizárólag az elvégzendő edzésfeladatokra tudjanak koncentrálni.
Szolgáltatásaink:
Elkötelezettek vagyunk a hazai labdarúgó utánpótlásképzés folyamatos fejlesztése mellett. Partnereinkkel azon dolgozunk, hogy szerződött játékosainknak teljes körű érdek- , és szakmai képviseletet biztosítsunk, szakmai karrierjük menedzsmentjét maximálisan ellássuk.
Kiterjedt kapcsolat rendszerünknek köszönhetően megtaláljuk ügyfeleink számára legmegfelelőbb sportegyesületet, segítjük érdekeik érvényesítésében, ezzel hozzájárulva képességeik maximális kibontakoztatásához.
Szolgáltatásaink:
Sérülten soha nem könnyű dolog helyt állni az életben. Sem a pályákon, sem a hétköznap során. Egy sportoló fokozottan ki van téve a sérülés és a baleset veszélyeinek -legyen az edzés, verseny vagy felkészülés.
Mint volt sportolók tisztában vagyunk vele, hogy elengedhetetlen legyen egy olyan szolgáltatást nyújtó védelem, amely:
Teamsport csapatunk profi szolgáltatást nyújt Kluboknak, Akadémiáknak és országosan minden Sportegyesületnek, akinek csapatfelszerelésre van szüksége.
Partnereinknek köszönhetően a termékeket szinte azonnal, raktárkészletről tudjuk szállítani.
Kínálatunk folyamatosan bővül. Állandó partnerünk a tradicionális spanyol Joma és az olasz Givova, Legea.
A TAO (társasági adó) jövedelemadó, amelyet a tevékenységből származó jövedelem alapján az a belföldi és külföldi illetőségű adózó (szervezet, vállalkozás) fizet, aki jövedelem és vagyonszerzésre irányuló, vagy ezt eredményező gazdasági tevékenységet folytat.
A TAO feltöltésének rendszere megváltozott, részben az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében, s ehhez igazodva a felajánlás rendszere is módosult.
A cégek részéről ez az adó felajánlás, míg a sportszervezet számára támogatás. A támogatás célja, hogy a magyar labdarúgás sportág keretein belül minél több játékos minél jobb körülmények között űzhesse ezt a világszinten népszerű sportot.